
MH/ MTI
2026. február 28. szombat. 17:11
Panyi Miklós az Otthon Start Expón azt mondta, ebben az időszakban több mint ötvenezer Otthon Start hitelt igényló jelent meg a pénzintézetekben, 27 ezer esetben már folyósították is a hitelt. Az átlagos hitelösszeg 35 millió forint, az ország szinte egész területéről vannak érdeklődők, 80 százalékuk 40 év alatti fiatal – sorolta.
Hozzátette: a programnak is köszönhetően nőtt az első lakást vásárlók aránya, Budapesten 15-ről 25-30 százalékra, vidéken 20-ról 35-40 százalékra.
Panyi Miklós szerint óriási igény van, főként a kistelepüléseken, a lakásfelújításokra, amit az Otthon Start lakásfejlesztési program segít. Jelenleg 70 ezer ilyen lakásfejlesztési hitelkérelem van folyamatban, ami az építőipari vállalkozások számára is jó hír – jegyezte meg, jelezve, hogy 2025-ben az egy évvel korábbihoz képest 37 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma.
Kiemelte, hogy az Otthon Start hitelprogram a társadalom széles rétegei, új csoportjai számára biztosít lehetőséget a saját lakáshoz jutásra. Megítélése szerint az 50 millió forintos hitelkeret komoly mozgásteret biztosít, a konstrukció mindemellett kombinálható például a babaváró hitellel, a munkáshitellel és a csok plusszal is.
A 10 százalék önerővel, akár 25 év futamidőre felvehető hitel fix 3 százalékos kamatát olyan biztonsági garanciának nevezte az államtitkár, ami segíti a fiatalok döntését az első lakást vásárlók esetében is.
Elmondta azt is, hogy Hajdú-Bihar a negyedik helyen áll 1800 hitelkérelemmel, ezek közül mintegy 1500-at már folyósítottak, 40 százalékát Debrecenben. Panyi Miklós megjegyezte, hogy a debreceni ingatlanfejlesztési terveknek megfelelően a külterületi lakóingatlanok is bekerültek a programba.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az expón jelezte, hogy a város térségében, a Tócó-völgyben, a déli, illetve a keleti városrészben terveznek jelentős lakóingatlan-fejlesztéseket, amelyek infrastrukturális előkészítése már megkezdődött.
Elmondta azt is, hogy jelenleg több mint hatezer lakás tervezése, kivitelezésének előkészítése, néhány esetben az építése van folyamatban a városban.
A debreceni Otthon Start Expón az ingatlanfejlesztők, a bankok, a helyhatóság tájékoztatói mellett személyes, akár lakberendezési tanácsadást is igénybe vehettek az érdeklődők.
Írta a Magyar Hírlap
